1 milliárdos büntetést szabott ki a GVH kartellezés miatt
A versenyhivatal a a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége szabályzatában talált jogsértő elemeket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége belső szabályzatában korlátozta a versenyt a tagjai körében. A hatóság 1 milliárd forintos bírságot szabott ki a jogsértésért - olvasható a GVH közleményében. A versenyhivatal a tagvállalkozások közötti verseny korlátozását célzó rendelkezéseket jogsértőnek találta. A vizsgálatból kiderült, hogy a szervezet belső szabályzata 2011-től hét éven keresztül rögzítette a szervezet tagjai számára a munkaerő-kölcsönzés és közvetítés minimális díját és egyéb feltételeit. A közlemény kiemeli: az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, közvetetten ugyanis jelentős társadalmi többletterhet eredményez.
Jogsértőnek találták a társulás tagjainak egymás munkavállalóira vonatkozó átcsábítási tilalmát is, ez ugyanis akadályozza a munkavállalók szabad piaci mozgását. A belső szabályzat azon rendelkezései is a piac felosztását célozták, amelyek megtiltották a tagvállalkozások számára a kiközvetített munkavállalók újraközvetítését. Ezen kikötések a kiközvetített munkavállalók számára is hátrányosak voltak, mivel megakadályozták, hogy jobb munkalehetőséghez, magasabb fizetéshez juthassanak.
A szövetség jogsértően határozta meg tagjai számára, hogy munkaerő-kölcsönzésre kiírt közbeszerzési eljárások során milyen esetben lehet más vállalkozás munkavállalójának adataival, önéletrajzával pályázni. A GVH 1 milliárd forintos bírságot szabott ki a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségére.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?