11 ezer ember elbocsátására készül a Thyssenkrupp
A német Thyssenkrupp acélipari üzletágában a jelenlegi 27 ezerről hat éven belül 16 ezerre csökkentenék a munkahelyek számát. A cég sajtóközleményben bejelentette, hogy 2030 végéig 5000 munkahelyet szüntetnek meg, további 6000 munkahelyet pedig kiszerveznek külső szolgáltatóknak vagy üzleti értékesítésre.
A Thyssenkrupp Steel Europe AG igazgatósága által hétfőn ismertetett terv szerint az acélgyártási kapacitást a jelenlegi évi 11,5 millió tonnáról évi 8,7-9 millió tonnára fogják vissza. Ennek részeként a társaság eladja a Huttenwerke Krupp Mannesmannban (HKM) lévő részesedését – áll a Thyssenkrupp Steel sajtóközleményében. Arra az esetre, ha nem sikerülne értékesíteni a HKM-ben lévő részesedését, más részvényesekkel együtt olyan megoldást keresnek az üzem bezárására, ami minden fél számára elfogadható – tették hozzá.
Arról már döntés született, hogy a Thyssenkrupp Steel bezárja eicheni gyártóüzemét.
További hatezer fős létszámleépítést kíván elérni a Thyssenkrupp Steel azzal, hogy tevékenységének egy részét külső szolgáltatókhoz szervezi ki, illetve értékesíti – áll a közleményben. A Thyssenkrupp Steel Németország legnagyobb acélgyártója, jelenleg 27 ezer embert alkalmaz, ez a szám csökken majd 16 ezerre a tervek szerint.
A társaság a következő években átlagosan évi 10 százalékkal tervezi csökkenteni a személyi költségeket.
A Thyssenkrupp Steel nincs egyedül problémáival. Németország egész acélipara nyomás alatt van, többek között a rivális acélgyártó Salzgitter, Arcelor Mittal és Saarhütten is - írja a hirado.hu. A német acélgyártókra nemcsak a külföldi riválisok – köztük az olcsó acélimportot kínáló ázsiai cégek – nyomása nehezedik, hanem az is, hogy az úgynevezett „zöld” acélgyártás felé való elmozdulás sok milliárd euró értékű beruházást igényel új üzemekbe és egyéb infrastruktúrába.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?