11 ezer embert rúgnak ki a Facebooktól
A Facebook anyacége a Meta mintegy 11 ezer alkalmazottját bocsátja el. Mark Zuckerberg egy az alkalmazottaknak küldött memóban azt írta, hogy az elbocsátás egy utolsó menedék.
A Facebook anyacége a Meta 11 ezer fő elbocsátásáról döntött, ami a több mint 87 ezer fős vállalat alkalmazottainak 13%-át jelenti.
Marck Zuckerberg vállalata a felelősséget a döntésért, az alkalmazottaknak küldött levele szerint a világjárvány utáni digitális felívelés a várakozásokhoz képet nem töretlen, és másokhoz hasonlóan ezt a tendenciát ő is rosszul mérte fel, így rossz befektetési döntéseket hozott, írja az Insider.
A csoportos létszámleépítés a cég minden területét érinti, de az átlagnál is jobban például a recruitereket. A Meta már korábban létszámstoppot hirdetett, amit 2023 elejéig meghosszabbítanak a CEO szerint, valamint a cég egyéb költségeit is csökkentik. Mint Zickerberg írta, az elbocsátás az utolsó lépés. Ugyanakkor úgy véli, hogy a cég történelmi munkát végez, és ebből a válságból is megerősödve kerül majd ki. A Meta részvényei 4%-ot erősödtek az elbocsátások hírére.
A héten a Twitternél is kirúgták az alkalmazottak felét.
Insider

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?