11 ezer pultos készül sztrájkolni
A Starbucks dolgozói szerint nemcsak a bérekkel, de a létszámmal és a beosztással is gondok vannak, ezért sztrájkba lépnek az Egyesült Államokban pénteken - közölte a több mint 11 000 Starbucks-baristát képviselő szakszervezet.
A Workers United szerint a munkabeszüntetések Los Angelesben, Chicagóban és Seattle-ben kezdődnek, és a sztrájk napról napra terjed, és karácsony estére több száz üzletet ér el, hacsak nem sikerül megegyezésre jutni - írja a bbc.com.
A szakszervezet azt követeli, hogy a cég emelje a béreket és a személyzet létszámát, valamint jobb munkarendet vezessen be a dolgozók számára.
„Készek vagyunk folytatni a tárgyalásokat a megállapodás érdekében. Szükségünk van arra, hogy a szakszervezet visszatérjen a tárgyalóasztalhoz” - mondta a Starbucks szóvivője a sztrájk bejelentésére reagálva.
A vállalat azt is kiemelte, hogy óránként átlagosan több mint 18 dolláros (több mint 7 ezer forintos) fizetést kínál, sőt a juttatásokkal együtt közel 12 ezer forintot fizet azoknak a pultosoknak, akik legalább heti 20 órát dolgoznak.
A szakszervezet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy aránytalanul nagy a bérkülönbség a pultosok és a cégvezetés között. Brian Niccol vezérigazgató éves alapfizetése 1,6 millió dollár, emellett teljesítménytől függő bónuszt is kaphat.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?