36 százalékos fizetésemelés a vezető bankároknak
Tavaly átlagosan 36 százalékkal emelkedett a legnagyobb globális bankcsoportok vezetőinek javadalmazása, de az átlagon belül előfordult több mint 15-szörös emelkedés is.
A Financial Times megbízásából elkészített - a londoni gazdasági napilap által szerdán ismertetett - felmérés szerint ez utóbbi csoportba tartozott Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója és Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs első embere; mindketten a 2009-ben felvett javadalmazásuk több mint 15-szörösét vihették haza tavaly.
Dimon 2010-es jövedelme a kimutatás szerint 20,8 millió dollár volt a 2009-ben kiutalt 1,26 millió dollár után; ez 1.541 százalékos fizetésemelésnek felelt meg. Blankfein 14,1 millió dollárt keresett tavaly, 1.536 százalékkal többet az egy évvel korábbi 863 ezer dollárnál.
A felmérésbe bevont 15 nagybank közül 14-nek a vezetője fogadott el tavaly készpénzben vagy részvényben folyósított prémiumot; egy évvel korábban csak hatan vettek fel jutalmat. A vizsgált pénzintézetek teljes bevétele átlagosan mindössze 2,9 százalékkal emelkedett tavaly - áll a Financial Times szerdai ismertetésében.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?