kapubanner for mobile

A cégalapítás is megoldás lehet a katából kiesőknek

A VG által megkérdezett adószakértő szerint is az átalányadó lehet a legegyszerűbb megoldás az eddig katát választók számára.

Szeptember 25-ig azoknak is nyilatkozniuk kell, akik megfelelnek az átalakított kata új szabályainak - mondta a VG-nek Gyányi Tamás, a WTS Klient adótanácsadási üzletágának vezetője. A szakmber megerősítette, hogy a katából kiszorulók számára az átalányadózás lehet a legközelebbi és legegyszerűbb választás, ugyanakkor azt is el tudja képzelni, hogy sok vállalkozó 40 órás munkaviszonyban helyezkedik el, vagy nagyobb ügyfélkörrel, több vállalkozás felé számlázva a cégalapítást is megfontolja. Felhívta a figyelmet, hogy az érintetteknek jól meg kell fontolniuk, hogy melyik megoldás lesz a legjobb számukra, és oda kell figyelni a határidőkre, jogszabályokra is. 

"Az eddig katázóknak a legkevesebb fájdalommal a választható átalányadózás járna: ugyan magasabb az adótétele, de még mindig alacsonyabb, mint a hagyományos munkaviszonyé" - mondta a lapnak Gyányi Tamás. Mint kifejtette, egy fordítónál vagy angoltanárnál nem vetődik fel nagyobb költség, ezért nekik az átalányadózás kézenfekvő megoldás lehet, de az olyan munkakörökben, ahol igen, ott az egyéni vállalkozóra vonatkozó személyi jövedelemadózás a megfelelő megoldás.Mint kiemelte, az átalányadózásnál nem feltétlenül van szükség könyvelőre, a jövedelemadózás viszont bonyulultabb, mint a kata. 

"A kata átalakítása után a kiesettek átkerülnek valamelyik másik adónem alá, ami magasabb összadóztatást, azaz nagyobb költségvetési bevételt eredményezhet, ám bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a korábbi katás bevételt nem vallják be, a pluszadminisztráció és az adóteher miatt átcsatornázódnak a feketegazdaságba" - mondta a szakember, aki szerint az átalányadózás mellett vállalati oldalról az az elvárás is felvedődhet, hogy nem kívánnak magánszeméllyel üzleti kapcsolatban állni, akár a munkaviszonnyá történő átminősítés kockázata miatt is. Ez sokakat a cégalapítás felé terelhet, ami adóteherben és adminisztrációban is különböző. 

 

VG

fotó: unsplash

Eseményajánló