kapubanner for mobile

"A fiatalok helyzete kétségbeejtő az országban"

Az LMP szerint több olyan kormányzati intézkedés született az elmúlt időszakban, amely inkább rontotta, mint javította a fiatalok foglalkoztatási helyzetét. Ilyen például a nyugdíjkorhatár emelése.

Az LMP a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javítását sürgeti, ezért a párt arra kéri az emberierőforrás-minisztert, hogy ennek érdekében hívjon össze kerekasztal-megbeszélést - mondta Szél Bernadett, a párt országgyűlési képviselője.

A kerekasztal tagjai között - mondta - helyet kellene kapniuk a kormány képviselőin kívül a politikai pártok, azok ifjúsági szervezetei, a munkáltatók és a munkavállalók, valamint a tudományos műhelyek képviselőinek.

Szél Bernadett szerint több olyan kormányzati intézkedés született az elmúlt időszakban, amely inkább rontotta, mint javította a fiatalok foglalkoztatási helyzetét. Ilyen például a nyugdíjkorhatár emelése, amely azt okozza, hogy a fiatalok nem tudnak időben belépni a munkaerőpiacra, így csökken az esélyük arra is, hogy időben családot tudjanak alapítani. Innentől kezdve ez már népesedési probléma is - mutatott rá.

Közölte, további problémát jelent a fiatalok munkavállalásával kapcsolatban, hogy a közszférában csökkentették a létszámot, valamint a foglalkoztatásbiztonság is csökkent.

A megalakítandó kerekasztalt arra kérik, hogy az említett problémákat, azok megoldási lehetőségeit tekintse át, és dolgozzon ki cselekvési tervet a kormánynak - jelentette ki Szél Bernadett.

Hozzátette: meg kellene vizsgálni a nemzetközi megoldási példákat, aktív munkaerő-piaci politikát kellene alkalmazni, valamint javasolják egy munkaerő-piaci információs és elemző rendszer kidolgozását.

Az LMP szerint - egyebek mellett - fontos lenne bővíteni a Munkaerőpiaci Alap forrásait, valamint nem a munkát, hanem a környezetterhelést kellene adóztatni. Kutatások azt mutatják, hogy a gazdasági teljesítmény hosszú távon növelhető azzal, ha a környezetterhelést adóztatják - mondta Szél Bernadett.

Csiba Katalin, az LMP szóvivője kijelentette, "a fiatalok helyzete kétségbeejtő az országban": nincs munkájuk és nincs lehetőségük az itthon maradásra. Ezt mutatják a nemrég napvilágra került statisztikai adatok is - tette hozzá.

Csiba Katalin ugyanakkor azt mondta, a fiatalok kedvezőtlen foglalkoztatási helyzete európai probléma, de Magyarországon is egyre súlyosabb a helyzet.
Eseményajánló