kapubanner for mobile

A GYSEV vasutasai is kapnak hőségpénzt

A juttatásból a fizikai munkát végző dolgozók részesülnek.

images

Mint ismert, Lázár János építési és közlekedési miniszter júliusban jelentette be, hogy a MÁV csoport fizikai munkát végző munkatársai augusztus 15-ig nettó 200 ezer forint, egyszeri, SZÉP-kártyára utalt összeget kapnak. A hőségpénzből a GYSEV fizikai dolgozói is részesülni szerettek volna. Németh Tamás, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) szombathelyi területi képviselője néhány napja felhívta a figyelmet, hogy a GYSEV-nél dolgozók is ugyanúgy 35-40 fokban dolgoznak, mint a MÁV-os kollégáik. "Valamelyest kétségkívül jobbak a munkafeltételek a GYSEV-nél, de itt most a melegről van szó, amely ugyanúgy sújt minden vasutast a nyugati határszélen is. Nem igazságos ez így, mi pedig tovább harcolunk azért, hogy ezen a döntésén változtasson a miniszter. Adjon konkrét választ az elutasításra, mert ezzel a válasszal is még adósa a dolgozóknak" - mondta múlt hét végén Németh Tamás. 

A Telex is feltette a kérdést a minisztérium sajtóosztályának, hogy a GYSEV dolgozói miért nem kapnak hőségpénzt, amire kedd délután a következő választ kapta:

„A MÁV-VOLÁN-csoport közszolgáltató társaságainak fizikai besorolású munkakörben foglalkoztatott munkavállalóihoz, összesen 33 ezer dolgozóhoz hasonlóan, a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) dolgozói is megkapják a hőségpénzt”

Eseményajánló