kapubanner for mobile

"A kormány ne vonjon el forrást a Munkaerő-piaci Alapból"

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza azt a rendeletét, amelyben egyebek mellett a Munkaerő-piaci Alaptól von el forrásokat.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője az MTI-nek szombaton, a kormány stabilitási tartalék létrehozásáról szóló rendeletére reagálva úgy fogalmazott: a Fidesz-kormány ismét felvette a "nemzeti átverés kormánya" nevet, sunyi módon hozott rendeleteket.

A pénteken megjelent rendelet szerint a nemzetgazdasági miniszternek olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek eredményeképpen a Munkaerő-piaci Alap egyenlege az idei költségvetésben jóváhagyott összeghez képest 16 milliárd forinttal javul.

Ezzel kapcsolatban Török Zsolt rámutatott: a kabinet által tervezett intézkedés azt jelenti, hogy az idénre tervezetthez képest 5 százalékkal csökken a munkanélküliekre, álláskeresőkre fordítható összeg. Szerinte a Munkaerő-piaci Alaptól való forráselvonás felháborító, a kormány szörnyű lépésre szánta el magát.
Eseményajánló