kapubanner for mobile

"A kormány teljesítménye foglalkoztatás körében elkövetett bűncselekmény"

A súlyos gazdasági válság ellenére sikerült elérni, hogy nyolcvanezerrel többen dolgoznak, valamint több százezerrel kevesebben élnek segélyből, mint két éve - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor szocialista alelnök a kormány foglalkoztatás terén elért eredményeit kritizáló sajtótájékoztatójára.

A szocialista politikusok elvtelen vádaskodások helyett jobban tennék, ha inkább elmélyednének az adatok tanulmányozásában - írta közleményében a kormánypárti szóvivő. Felidézte: 2002-ben, amikor az Orbán-kormány átadta a kormányzást, 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 2010-ben pedig 11,4 százalék, vagyis a szocialisták megduplázták.

"Kormányzásuk idején Gúr Nándor és szocialista társait nem hallottuk, hogy sajtótájékoztatókon aggódtak volna a magyar emberek munkahelyei miatt, ellenben rendkívül tevékenyek voltak a családok eladósításában" - fogalmazott Selmeczi Gabriella, hozzátéve: "nem érthető, mire ez a nagy mellény".

Gúr Nándor, a szocialisták alelnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: megközelíti a másfél évet az álláskeresés átlagos időtartama Magyarországon. Az ellenzéki politikus erkölcsi értelemben a "foglalkoztatás körében elkövetett bűncselekménynek" nevezte a kormány e téren nyújtott teljesítményét.

Jelenleg 3 millió 810 ezer ember dolgozik az országban, ami százezerrel kevesebb, mint a válság előtt - jelentette ki. Hozzátette: ugyanakkor nagyjából 500 ezer regisztrált álláskereső van, ez pedig százezerrel több, mint a válság előtti időszakban.

A kormány közben olyan szabályozási rendszert hívott életre, amely éppen azokat sújtja, akik egyébként is nehéz helyzetben vannak. Negyven-ötvenezerrel nagyobb a részfoglalkoztatottak száma, így csökkent a tisztes bér megkeresésének lehetősége - vélekedett.
Eseményajánló