A közlekedési szakszervezetek jobb menetrendet és munkakörülményeket akarnak
A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) hét pontból álló petíciót fogadott el pénteki kongresszusán, követelését eljuttatja a kormány illetékeseihez - közölte a szakszervezet.
A KSZOSZ tagszervezetei - a Vasutasok Szakszervezete, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete, a Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, valamint a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége - a petícióban felszólítják a kormányt, hogy változtasson eddigi magatartásán a szociális párbeszéddel kapcsolatban, és kompetens személy kijelölése mellett haladéktalanul kezdődjenek meg a tárgyalások több témában.
Követelik, hogy kezdődjön szakmai párbeszéd a közlekedési ágazaton belül a Közlekedési Kerekasztal létrehozására, tegyen intézkedéseket a kormány a közösségi közlekedés menetrendjeinek összehangolására, továbbá tartsa hatályban a korkedvezmény intézményrendszerét, vizsgálja felül a veszélyes és egészségre ártalmas munkakörök szabályozását, biztosítsa és tegyen lépéseket annak érdekében, hogy minden munkavállaló tranzakciós díj nélkül jusson a havi munkabéréhez.
Szorgalmazzák, hogy vizsgálják felül a gyorsvonati pótjegy bevezetésének kedvezőtlen hatását a munkavállalókra, a vasutas munkavállalók családtagjaira és nyugdíjasaira, valamint a közúti közlekedésben dolgozókra is. Emellett elvárják, hogy Magyarországon a járművezetők és nemzetközi gépjárművezetők szakmai státusát ismerjék el - közölte a KSZOSZ.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?