kapubanner for mobile

A nagykereskedők megfélemlítik a gazdákat

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), miután a törvényi rendelkezések ellenére továbbra is fedezetvásárlásra kötelezik a vis maiort jelentő gazdálkodókat a mezőgazdasági integrátorok és termeltető cégek - írja a Magyar Hírlap.

A szövetség szerint az utóbbiak törvénysértő módon visszaélnek erőfölényükkel. A cégek mintegy ötvenmilliárd forintot követelnek a gazdálkodóktól.

Az agrárpiaci rendtartásról szóló, a múlt évben módosított törvény kimondja, hogy semmis az olyan szerződéses kikötés, amikor a termelők elháríthatatlan külső ok, vis maior miatt nem tudtak, illetve nem tudnak szerződésben rögzített szállítási kötelezettségüknek eleget tenni. Jakab István, a Magosz elnöke szerint a kereskedelmi és az integrátor cégek követelései tisztességtelen piaci magatartást tanúsítanak, és a jó erkölcsbe ütköznek, miután összességében mintegy ötvenmilliárd forintot követelnek a gazdálkodóktól.

"A termésmennyiségek az időjárási viszonyok miatt voltak a korábban vártnál jóval alacsonyabbak tavaly. Mintegy százezer hektárról nem lehetett betakarítani a gabonát, az olajos növényeket. A gazdálkodók segítésén alapuló törvény erejét mi sem jelzi jobban, mint hogy az Országgyűlés a múlt évben ötpárti egyetértéssel módosította azt" - fogalmazott Jakab István.

Magyar Hírlap
Eseményajánló