A németek is szigorítanák a bevándorlást
A bevándorlási szabályok szigorítását sürgeti a bajor konzervatív CSU, a kormánypárt szerint erre azért van szükség, mert a román és a bolgár állampolgárok munkavállalását korlátozó rendelkezések január 1-jei megszűnésével elszaporodhatnak a visszaélések a szociális rendszerben.
A bajor CSU szerint az úgynevezett szegénységi bevándorlás - a munkavállalás helyett a szociális segélyek megszerzését célzó bevándorlás - Romániából és Bulgáriából várt hulláma miatt törvényben kell rögzíteni, hogy az uniós tagországokból érkező bevándorlók az első három hónapban nem kaphatnak semmilyen szociális támogatást.
Be kell vezetni egyebek között azt is, hogy "aki csal, az repül", vagyis ki kell tiltani az országból a szociális támogatást jogtalanul megszerző külföldieket - áll a CSU januári pártértekezletére készített határozati javaslatban.
A nagyobbik konzervatív kormánypárt, az Angela Merkel vezette CDU egyelőre nem reagált a felvetésre. A konzervatívok koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) bírálta a CSU-t.
Nem szabad "hamis, általánosító ítéletekkel hangulatot kelteni a szegények ellen" - jegyezte meg az SPD alelnöke, Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős tárca nélküli miniszter.
Az ellenzéki pártok, a Baloldal és a Zöldek még élesebben bírálták a CSU-t, idegenellenes uszításnak minősítették javaslatait.
A ZDF közszolgálati televízió hírportálja, a Heute.de összeállítása szerint a bajor konzervatívok javaslatai nem feszítik szét az uniós kereteket. A tagállamok a jelenlegi szabályok alapján is megtehetik, hogy az első három hónapban nem adnak szociális támogatást az EU területéről érkező bevándorlóknak, és megtilthatják az újbóli beutazást azoknak, akiket a szociális ellátásokkal kapcsolatos visszaélés miatt kiutasítanak.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?