kapubanner for mobile

A rezidensek szerint nem éri meg az ösztöndíj, készítik a felmondólevelet

Semmiképp nem jelent megoldást az orvosok problémájára az egészségügyi államtitkárság azon javaslata, miszerint ösztöndíj formájában hatszáz rezidens kaphatna havi százezer forint támogatást -– erről a Magyar Rezidens Szövetség alelnöke beszélt hétfőn az ATV Start-ban. A rezidensek tovább folytatják meghirdetett akciójukat.

Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik idén jelentkeztek a szakorvosképzésbe, és vállalják, hogy tíz évig Magyarországon dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt. A Magyar Rezidens Szövetség alelnöke szerint a rezidensek tovább folytatják akciójukat, vagyis amennyiben a kormány év végéig nem rendezi a béreiket, úgy benyújtják munkáltatójuknál a már megírt felmondólevelüket - adja hírül az atv.hu.

Varga Dóra szerint ugyanis nem csak a fiatal orvosokról, hanem az egész orvostársadalomról van szó, ezért nem megoldás, ha a 28 ezer orvos közül kiemelnek 600 pályakezdő fiatalt, akik még önálló orvosi tevékenységet nem folytathatnak, hiszen állandó felügyeletre van szükségük. Ráadásul a tervek szerint a támogatást a szakképzés ideje alatt biztosítanák, vagyis nem jelenne meg a nyugdíjukban -– tette hozzá Varga.

A kezdő szakorvosok érdekképviselete bírálta a Markusovszky Lajos-ösztöndíjról szóló döntést. Kovács Levente Koppány, a Magyar Rezidens Szövetség alelnöke elsősorban az előzetes egyezetést hiányolja, így csak előzetes véleményt tudott mondani az intézkedésről.

Gyakorlatilag a szakvizsgáig, amíg a pályakezdő orvos bent van a szakképzésben, addig kapja ezt az ösztöndíjat, és utána, amint a szakvizsgát letette, ez a pénz nem jár neki, és tíz évig enélkül a plusz nélkül kell megélnie -– mutatott rá Kovács Levente Koppány a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Hozzátette: a juttatás gyakorlatilag ötéves átmeneti időszakra biztosít megélhetést ezeknek az orvosoknak, később viszont olyan megkötést tartalmaz, amely mellé nem kapnak plusz juttatást.

atv.hu/Magyar Rádió
Eseményajánló