A rövidebb munkanélküli időszak miatt csökkentek az állami kiadások
A magyar államháztartás idén szeptemberben 13,7 milliárd forintos többlettel gazdálkodott. Sokat takarítottak meg a munkanélküli ellátásokon - olvasható a Népszavában.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői jelentése szerint a magyar államháztartás az elmúlt hónapban csaknem 14 milliárd forint többlettel gazdálkodott - bár a hiány még így is rendkívül magas.
A központi költségvetés szeptember havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest mintegy 31 milliárd forinttal jobban alakultak. A kiadási oldalt megvizsgálva azonban láthatjuk, hogy az esztendő kilencedik hónapjában csaknem 30 milliárd forinttal többet költöttek el a költségvetési forrásokból, mint egy esztendeje, mert nőttek az egyedi és a normatív támogatások, többet kapott a közszolgálati műsorszolgáltatás, és nagyobb összegre volt szükség a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapból is, mivel a korhatár alatti ellátások ide kerültek át. A költségvetési szervek kiadásai ugyancsak magasabbak lettek, és az államnak, mint kezesnek is nagyobb összeggel kellett helytállania, mint tavaly szeptemberben. Az Európai Unió költségvetéséhez való hozzájárulásunk is növekedett.
A kamatkiadások viszont a bevételeknél alacsonyabbak lettek, ami 1,3 milliárd forint többletet eredményezett. A rövidebb munkanélküli időszak miatti kiadások mérséklődése is kedvezően hatott az államháztartás egyenlegére.
Népszava

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?