A szép embereket nem terrorizálják a munkahelyen?
A Human Performance című tudományos szaklapban nemrég megjelent kutatás szerint a külső legalább akkora szerepet játszik abban, hogyan kezelnek valakit a munkahelyén, mint a személyiség, írja a life.hu.
A Notre Dame Egyetem Mendoza Gazdasági Iskolájának tudósa, Timothy Judge és Brent Scott, a Michigan Állami Egyetem kutatója közösen vizsgálták meg a vonzerő és a munkahelyi terror közti kapcsolatot. A kutatók összesen 114 egészségügyi dolgozót interjúvoltak meg és főleg arra voltak kíváncsiak, kollégáik milyen gyakran kegyetlenkednek velük, mikor bántják meg, és hogyan csúfolják ki őket mások előtt. Ezek után a résztvevőket nem ismerő önkéntesek digitális fotók alapján ítélték meg az interjúban részt vettek fizikai vonzerejét.
"Kutatási eredményeink szerint a kevésbé vonzó külsővel megáldottak sokkal gyakrabban lesznek munkahelyi terror áldozatai, mint az előnyös külsejűek" - nyilatkozta Judge. "A társadalom nemcsak, hogy másként ítéli meg a vonzó és nem vonzó dolgozókat, de az emberek ezek szerint az előítéletek szerint is viselkednek velük."
life.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?