Árvíz sújtotta településeknek segített az Adecco
Az Adecco nemzetközi személyzeti tanácsadó cég azonnali segélyként ásványvízzel és fertőtlenítőszerekkel támogatta az észak-keleti régió három leginkább árvíz sújtotta települését: Felsőzsolcát, Edelényt és Szendrőt.
"Kiterjedt munkaerő-közvetítői irodahálózatunk révén illetve kollégáinkon keresztül hamar és a hazai médiában szereplő hírekhez képest még húsbavágóbban értesültünk a jelenlegi árvíz sújtotta területek katasztrófájáról" - mondta Vég Ottó, az Adecco Magyarország Kft ügyvezető igazgatója.
A helyiek amit tudtak, megtettek a védekezésben, most azonban arról kell gondoskodni, miképpen lehet a károkat helyreállítani. A pontos összegzést nehezíti, hogy a lassú apadás miatt, csak folyamatában, az árapály után veszik észre az ott lakók, ha házuk megsüllyedt, vagy a falak megrepedeztek.
A feladatok jelenlegi nagyobbik részét tehát egyre inkább a helyreállítás - ezen belül a szivattyúzás - és a fertőtlenítés, illetve, ahol már lehetséges, a homokzsákok begyűjtése adja. A helyiek jelzése szerint a fertőtlenítőszerből elkél a segítség és mivel szabadban dolgoznak, a zárt palackos üdítők, ásványvizek is megkönnyítik a munkájukat.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?