Átadták az első magyar beszerzői diplomákat
A múlt héten vették át diplomájukat Magyarország első okleveles beszerzői a Budapesti Corvinus Egyetemen. Eddig itthon csak tréningeken és konferenciákon lehetett speciális beszerzői tudáshoz jutni - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Az első évfolyam hallgatói a gyógyszeripar, a telekommunikáció és az elektronika területéről érkeztek. A beszerzési menedzserek a legkeresettebb gazdasági szakemberek között vannak. A recesszióban megerősödött a beszerzők szervezeti pozíciója.
Szakmai szövetség szervezi a képzést
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) és annak beszerzői tagozata, a Beszerzési Vezetők Klubja felügyeli azt a két féléves másoddiplomás képzést, amelynek első végzősei most kapták kézhez diplomáikat. Ez az első olyan szak az országban, ahol okleveles beszerző lehet a hallgatókból.
A beszerzési szak elsősorban a nagyvállalatoknál, a gyógyszeripar, az elektronika és a távközlés területén dolgozókat vonzza. Jellemzően ezek azok a szektorok, ahol a magasan képzett beszerzőkben közvetlen versenyelőnyt látnak a munkaadók, és hajlandóak a továbbképzésükre is költeni. A hiánypótló képzés elindítására az adott apropót, hogy a vállalatok felismerték, hogy a működési költségek csökkentésében jelentős szerepet játszanak a beszerzésekért felelős munkatársak, és a munkaerőpiacon egyre növekszik az igény a jól képzett szakemberek iránt.
Az első évfolyam tapasztalatai alapján vállalati szakemberek bevonásával csiszolják tovább a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói a beszerzési menedzsment továbbképzés tantervét. A következő évfolyam szeptemberben indul, és július végéig még lehet csatlakozni. - mondta el Hajas Gabriella, az MLBKT oktatási vezetője.
Elismert és keresett szakma
A beszerzési szakma Magyarországon néhány éve még létének elismeréséért harcolt. A válságban azonban a vállalatok a saját bőrükön tapasztalták, hogy a beszerzési költségek jelentős hatással vannak a profitra: nemzetközi adatok szerint iparágtól függően a céges költések 30-80 százaléka felett rendelkeznek a beszerzési döntéshozók. Ahogyan a recesszió miatt nőtt a költségcsökkentés jelentősége, úgy értékelődött fel a beszerzők szerepe is.
Tapasztalt és felkészült beszerzőkből hiány van a munkaerőpiacon. A beszerzés területén dolgozó szakemberek itthon eddig csak konferenciákon és egy-két napos tréningeken képezhették tovább magukat. Az új egyetemi szakon a speciális ismeretanyag átfogó elsajátítására van lehetőség.
Szakmai szövetség szervezi a képzést
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) és annak beszerzői tagozata, a Beszerzési Vezetők Klubja felügyeli azt a két féléves másoddiplomás képzést, amelynek első végzősei most kapták kézhez diplomáikat. Ez az első olyan szak az országban, ahol okleveles beszerző lehet a hallgatókból.
A beszerzési szakma magyar karrierje
A beszerzési szakma 2009 végén kezdett egyre komolyabban teret és elismerést követelni magának Magyarországon. Az év végén az MLBKT tagozata, a Beszerzési Vezetők Klubja a Logisztikai Híradó hasábjain nyílt vitát kezdeményezett két szakterület, a beszerzés és a logisztika kapcsolatáról. A következtetéseket egy forró hangulatú kerekasztal-beszélgetés keretei között vonták le Chikán Attila, az MLBKT alapító-társelnökének moderálásában. Ugyanekkor kezdődött az első magyar nyelvű, kizárólag beszerzési döntéshozóknak szóló médium, a Beszerzés.hu tervezése, és az első államilag elismert egyetemi képzési program kidolgozása is. A kezdeményezések 2010 szeptemberében teljesedtek ki: elindult a szakma első saját médiuma és egyetemi képzése. Néhány hónappal később pedig megjelent az első magyar nyelvű beszerzési szakkönyv Vörösmarty Gyöngyi és Tátrai Tünde (Budapesti Corvinus Egyetem) szerkesztésében.
A beszerzési szakma 2009 végén kezdett egyre komolyabban teret és elismerést követelni magának Magyarországon. Az év végén az MLBKT tagozata, a Beszerzési Vezetők Klubja a Logisztikai Híradó hasábjain nyílt vitát kezdeményezett két szakterület, a beszerzés és a logisztika kapcsolatáról. A következtetéseket egy forró hangulatú kerekasztal-beszélgetés keretei között vonták le Chikán Attila, az MLBKT alapító-társelnökének moderálásában. Ugyanekkor kezdődött az első magyar nyelvű, kizárólag beszerzési döntéshozóknak szóló médium, a Beszerzés.hu tervezése, és az első államilag elismert egyetemi képzési program kidolgozása is. A kezdeményezések 2010 szeptemberében teljesedtek ki: elindult a szakma első saját médiuma és egyetemi képzése. Néhány hónappal később pedig megjelent az első magyar nyelvű beszerzési szakkönyv Vörösmarty Gyöngyi és Tátrai Tünde (Budapesti Corvinus Egyetem) szerkesztésében.
Az első évfolyam tapasztalatai alapján vállalati szakemberek bevonásával csiszolják tovább a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói a beszerzési menedzsment továbbképzés tantervét. A következő évfolyam szeptemberben indul, és július végéig még lehet csatlakozni. - mondta el Hajas Gabriella, az MLBKT oktatási vezetője.
Elismert és keresett szakma
A beszerzési szakma Magyarországon néhány éve még létének elismeréséért harcolt. A válságban azonban a vállalatok a saját bőrükön tapasztalták, hogy a beszerzési költségek jelentős hatással vannak a profitra: nemzetközi adatok szerint iparágtól függően a céges költések 30-80 százaléka felett rendelkeznek a beszerzési döntéshozók. Ahogyan a recesszió miatt nőtt a költségcsökkentés jelentősége, úgy értékelődött fel a beszerzők szerepe is.
Tapasztalt és felkészült beszerzőkből hiány van a munkaerőpiacon. A beszerzés területén dolgozó szakemberek itthon eddig csak konferenciákon és egy-két napos tréningeken képezhették tovább magukat. Az új egyetemi szakon a speciális ismeretanyag átfogó elsajátítására van lehetőség.
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?