kapubanner for mobile

Átalakul a NAV, jöhet az életpályamodell

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átalakítása; a kormányzat az idén újabb átfogó módosításokat tervez, a változások egyaránt érintik a hatóság szervezetét és a hivatal munkáját - írta hétfői számában a Magyar Idők.

A lap a legfontosabb újításnak azt nevezte, hogy NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban. Az ehhez szükséges lépéseket március végéig határozza meg a kabinet, s az elképzelés - feltehetően - már az idén megvalósul.

Emellett döntés születhet arról is, hogy életpályamodellt vezetnek be a hatóságnál. A szervezet több ezer egyenruhásának emellett nyilván az sem lesz mellékes, milyen eredménnyel zárul az az elemzés, amely a NAV és a rendvédelmi szervezetek közötti munkahelyváltás lehetőségeit veszi górcső alá.

A napilap szerint a szervezeti átalakítások mellett egy újabb, a feketegazdaság felszámolását célzó intézkedés bevezetését is tervezi a kormányzat: az év végéig térképezik fel annak a feltételeit, hogy a gazdasági szereplők számlázórendszereit is bekössék a NAV-hoz.

Magyar Idők
Eseményajánló