Átszervezik, leépítik, gyengítik az MTI-t
Felére csökkentik a Magyar Távirati Iroda jövő évi költségvetését, az idei 2,5 milliárd forinthoz képest az intézmény 2012-ben 1,3 milliárdból gazdálkodhat, ami az MTI újabb átszervezését, feladat- és hatáskörök átadását, a közmédiarendszeren belüli fontosságának gyengülését, újabb létszámleépítést vetít előre - írja a Népszabadság.
Mindeddig úgy tűnt, az átalakítás egyik győztese a Magyar Távirati Iroda, ahová összpontosították a közmédiumok hírgyártását, az úgynevezett Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu szerkesztőségének vezetését, és létrehoztak egy stratégiai tartalomfejlesztő részleget is. Ehhez az MTI létszámát 180 főben határozták meg. A távirati irodán belül egyelőre értetlenül állnak azelőtt, hogy miért akarják a felére csökkenteni a költségvetésüket. Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója a Népszabadságnak ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy az intézmény jelenlegi feladataihoz, létszámához éves szinten minimum 2,5 milliárd forintra van szükség.
Szabó László, a médiaszolgáltatási alap kommunikációs igazgatója a Népszabadságnak azt mondta, folyamatosan zajlik a közmédia megújítása. Az átszervezések során most úgy látják, hogy 2012-ben ennyi pénzre lesz szükség a magas színvonalú hírügynökségi munka ellátásához. A költségvetés drasztikus csökkentése miatt az MTI vezetése kénytelen lesz újraszervezni az egész intézményt. Az 1,3 milliárd forint egy 100 fős, a klasszikus távirati iroda feladatait ellátó intézmény fenntartására elég. Elképzelhető, hogy a vidéki és külföldi tudósítókat, a Hírcentrumot vagy a központi hírportál irányítását is át kell adni a médiaszolgáltatási alapnak.
Népszabadság

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?