kapubanner for mobile

Augusztus közepéig lehet jelentkezni a kerékpárosbarát pályázatokra

Jelenleg 16 cég vagy intézmény viselheti a kerékpárosbarát munkahely címet.

Augusztus közepéig elektronikus úton lehet jelentkezni a kerékpárosbarát címekre a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Kiskunhalason. Mosóczi László elmondta: a települések és a munkahelyek méretük, jellegük szerint négy-négy kategóriában indulhatnak az idei kiírásokon, az eredményhirdetés ősszel várható. Az államtitkár emlékeztetett: a tavalyi forduló alapján jelenleg 16 cég vagy intézmény viselheti a kerékpárosbarát munkahely, 12 önkormányzat pedig a kerékpárosbarát település címet. Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere hangsúlyozta: Kiskunhalas egyedüli településként 2020-ban duplázott, hiszen a város is és munkáltatóként a polgármesteri hivatal is kiérdemelte az elismerést az elmúlt évben.

 

MTI

Eseményajánló