kapubanner for mobile

Az amerikai nagyvállalatok egyre inkább a tengerentúlon dolgoztatnak

A profitok nőnek és a tőzsde is szárnyal, mégis tartósan magas az amerikai munkanélküliség. Ennek fő okát a szakértők egyértelműen abban látják, hogy a cégek tengerentúli munkaerővel váltják fel a drága és a nemzetközi normák szerint egyre inkább alulképzett hazai dolgozókat.

Az amerikai munkahelyek több mint két évtizede "áramlanak" a tengerentúlra, de az utóbbi években már a magasan képzett munkaerőt igénylő helyeket is gyakran külföldön töltik be, így leginkább a szoftver- és a félvezetőgyártásban.

A cégek hagyományosan a gyorsan bővülő és nagy profitot termelő piacokra áramlanak, most már viszont a külföldi munkaerőpiacok számukra megfelelő dolgozói kínálatát is elszívják.

Ez az irányzat leginkább a nagy multinacionális cégeknél érhető tetten. Például a Coca-Cola világszerte foglalkoztatott 93 ezer dolgozójából mára csak 13 százalék amerikai, öt évvel ezelőtt ez az arány még 19 százalék volt.

Közgazdászok ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a multiknak egyszerűen nincs más választásuk: míg globálisan ugrászerűen javul a munkaerő minősége, az Egyesült Államok relatív helyzete ebben a tekintetben folyamatosan romlik.
Eseményajánló