kapubanner for mobile

Az év elején két és félszeresére nőtt a SZÉP-kártyás feltöltések összege

Idén január-februárban két és félszeresére - 2,9-ről 7,3 milliárd forintra - nőttek a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártyára) feltöltött összegek 2012 azonos időszakával összevetve - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.

Az első két havi feltöltésekben továbbra is a vendéglátás zseb dominál, a források 65 százalékát erre kérték a dolgozók. A szálláshely zsebre a források ötödét, míg a harmadik, szabadidő zsebre a 15 százalékát töltötték fel az év első két hónapjában - derül ki a közleményből.

Az NGM kiemeli: február végén közel 20 ezer munkáltató több mint 800 ezer dolgozója rendelkezett a cafeteria ezen formájával. A 2011-es bevezetés óta közel 80 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, és 51 milliárd forintot már el is költöttek azokról a munkavállalók. Csak idén februárban 3,5 milliárd forint áramlott a gazdaságba a SZÉP-kártyán keresztül, amelyet több mint 41 ezer helyen fogadnak már el.

Az NGM kifejtette, hogy míg 2012 első két hónapjában 235 ezer munkavállaló igényelt SZÉP-kártya juttatást, addig idén január-februárban ez a szám már majdnem megduplázódott, közel 400 ezer dolgozó kérte a cafeteria ezen formáját.
Eseményajánló