kapubanner for mobile

Az MSZP ötszázalékos nyugdíjemelést javasol júniustól

A párt szerint havi húszezer forintos élelmiszerbank-kártyát kell adni a leginkább rászoruló családoknak.

Júniustól ötszázalékos nyugdíjemelést javasolt az MSZP alelnöke szerdán az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón. Korózs Lajos a szocialisták háztartási mentőcsomagjának egyik legfontosabb elemként beszélt a nyugdíjemelésről. Azt azzal indokolta, hogy "a januári nyugdíjemelést már megette az infláció". Elmondta, ma Magyarországon a szűkös megélhetéshez, az úgynevezett szubjektív jóléthez 150 ezer forintra lenne szükség havonta.

Ezzel szemben 256 ezren vannak olyanok, akiknek a nyugdíja még a 100 ezer forintot sem éri el - mondta. Korózs Lajos közölte, a mediánnyugdíj, azaz 180 ezer forint alatti juttatást 656 ezren kapnak, vagyis összesen 912 ezer nyugdíjas havi juttatása nem éri el a 180 ezer forintot. Hozzátette: az idősek kétharmadának nyugdíja nem éri el a 208 ezer forintos átlagnyugdíjat. Az MSZP alelnöke ismertette a háztartási mentőcsomag további elemeit: havi húszezer forintos élelmiszerbank-kártyát kell adni a leginkább rászoruló 300 ezer családnak, el kell törölni a kiskereskedelmi különadót, valamint nulla százalékra kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját. Elmondta, mindaddig fent kell tartani az élelmiszerár-stopot, amíg nem csökkentik az élelmiszerek áfáját. 

Mint nemrég megírtuk, a szakértő szerint 4-5 százalékos nyugdíjkorrekció jöhet.

 

MTI

Eseményajánló