Azonnali hatállyal elbocsátották a sikeresen működő Budapest Esély igazgatóját
Magyarázatot követel az LMP Tarlós Istvántól, mert november 10-én tisztázatlan okokból, indoklás nélkül és azonnali hatállyal mondott fel a Budapest Esély Nonprofit Kft. igazgatójának, Kulinyi Mártonnak.
Az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tarja, hogy a főpolgármester "ilyen felelőtlen döntést hozott" egy szakmailag és gazdaságilag is kifogástalanul működő cég irányításáról.
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben Kaltenbach Jenő fővárosi frakcióvezető és Szél Bernadett parlamenti képviselő hangsúlyozza, hogy az elsősorban közfoglalkoztatás-szervezéssel és esélyegyenlőségi programok szervezésével foglalkozó cég működésére mindeddig senkinek sem volt panasza.
Hozzáteszik, hogy az a tavalyi több mint húsz százalékos elvonás ellenére is megőrizte működőképességét, sőt az előző éveknél nagyobb arányban tudta nyílt piaci munkahelyhez segíteni az álláskeresőket.
Az ellenzéki párt szerint a fővárosi cég új igazgatója a pályáztatás nélkül kinevezett Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal korábbi főigazgatója lett, akit a hivatal éléről éppen a foglalkoztatási szolgálat eredményesebb működéséhez szükséges kompetenciák hiányára hivatkozva távolított el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010-ben.
MTI/Népszava

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?