Befejeződött a tűzifagyűjtő közmunkaprogram
Befejeződött és eredményesnek bizonyult a tűzifagyűjtő közmunkaprogram a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél; a kormány által meghirdetett programban 46 állástalant foglalkoztatott a térség állami tulajdonú erdeit kezelő társaság - tájékoztatta Szalacsi Árpád, a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-t.
A térségben tizenhét, jelentős munkanélküliséggel küzdő településre jutott a tüzelőanyagból. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a többi között Tiszadob, Tiszadada és Ópályi, míg Hajdú-Biharban például Hajdúhadház, Nyíradony és Nyíracsád csatlakozott a kezdeményezéshez. "Ez a program nagyon jó példa arra, hogy együtt tud működni az állam szociális ellátórendszere és egy piaci viszonyok között gazdálkodó erdőgazdaság" - összegezte Szalacsi Árpád.
A foglalkoztatást az állam finanszírozta, a programhoz kötődő tevékenységet az erdőgazdaság önköltségi áron végezte, így a program amellett, hogy átmeneti időre munkahelyeket teremtett, szociális bajokat is orvosolt - tette hozzá a cégvezető.
A Nyírerdő Zrt.-nél a közelmúltban ért véget az eddigi legnagyobb létszámú közmunkaprogram: január közepétől augusztus végéig 1.100 állástalan embert foglalkoztattak, majd az egy hónappal meghosszabbított munkában 717-en kaptak alkalmazási lehetőséget.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?