kapubanner for mobile

Bérkompenzáció: mely cégek járnak rosszul?

Osztanak-szoroznak a hazai vállalatok: vajon mennyivel nőnek 2012. január 1-jétől a bérköltségeik, ha életbe lép a kisebb keresetűek kompenzálásáról szóló rendelet? Értelemszerűen azoknak a társaságoknak kell mélyebben a zsebükbe nyúlni, amelyeknél nagyobb a kiskeresetűek aránya - cikkezi a Világgazdaság.

A tervek szerint a jövő évtől kötelező intézkedésnek az állami tulajdonú MVM és a MÁV már ez év elején eleget tett. Nem automatikus az emelés a versenypiaci cégeknél. Igaz, például a Videotonnál is megtörtént a még életbe sem lépett szabályozásnak megfelelő béremelés, de csak azért - hangsúlyozta a Világgazdaságnak Sinkó Ottó vezérigazgató -, mert a cég eredményessége akkor ezt lehetővé tette. A 2012-es kötelező szintű emelésre azonban nem látszik több tartalék.

A béremelés elvárt mértéke az eddigi kevés információ alapján 2012 januárjától valószínűleg átlagosan 8,3 százalék lesz, egy évvel később pedig újabb 9,6 százalék a legalacsonyabb fizetési kategóriákban ahhoz, hogy az érintett dolgozók nominálisan megkapják ugyanazt a nettó fizetést, mint jelenleg. Ez a minimálbér környékén fizetettekre vonatkozik. A havi bruttó 190 ezer forintnál kisebb keresetűeket egyre csökkenő mértékben, de még érinti.

Világgazdaság
Eseményajánló