Cafeteria 2014 előzetes - mire számíthatunk?
Hamarosan a parlament elé kerül a 2014 évi adócsomag. Vajon mi várható a béren kívüli juttatások terén?
Nagy horderejű változásokra nem számítunk, de biztosan lesznek kisebb módosítások, amik jelentősen befolyásolhatják egy-egy juttatás népszerűségét. A jogszabály előkészítéshez az adószakmai szervezetek is hozzájárulnak a gyakorlati tapasztalataik alapján tett javaslatokkal, így rendszerint kerülnek be olyan pontosítások is, amik a jogértelmezést segítik, illetve az adóelkerülő technikák lehetőségeit szűkítik.
A 2013 évi változások közül nagyobb jelentőségű a személybiztosításokra vonatkozó új szabályozás volt. Az eltelt idő alatt felmerült jogalkalmazási kérdések alapján várható a szabályrendszer további pontosítása.
A juttatások materiális megvalósításának lehetséges módozatai közül a legtöbb kérdés az utalványok kapcsán merül fel. Az elmúlt évek szabályváltozásai már jelentősen érintették ezt a területet. Mivel azonban a munkáltató által nyújtott juttatás tényleges tartalma ebben a formában követhető nyomon a legkevésbé, elképzelhető további szigorítás.
A munkáltatók eddig is adómentesen támogathatták munkavállalóik lakásszerzését. A már meglévő hitel törlesztésének támogatására eddig - a tiszavirág életű végtörlesztési támogatást leszámítva - nem volt lehetőség. Most talán a dolgozók régi vágya teljesülhet a lakáscélú támogatás törlesztési célú bővítésével. Ha valóban így lesz, ez lehet a 2014. év slágere.
Honlapunk Hírek rovatában folyamatosan figyelemmel kísérjük a jogszabálytervezet alakulását.
P. Király Ágnes
ügyvezető
okleveles adószakértő
igazságügyi szakértő
Top Cafeteria Kft.
kiraly.agi@top-cafeteria.hu
www.top-cafeteria.hu
tel: +3620 411 3257
fax: +361 362 2066

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
Eseményajánló
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?