Csak a dolgozó engedélyével figyelhető meg a cégautó
A munkáltató csak akkor követheti műholdas helymeghatározó eszközzel (GPS) a tulajdonában vagy bérleményében lévő gépkocsi mozgását, ha ahhoz megkapta a járművel közlekedő munkavállalója önkéntes és tájékozott hozzájárulását - adta hírül közleményében az Országgyűlési Biztos Hivatala.
Állásfoglalásában Jóri András adatvédelmi biztos mindenekelőtt leszögezte, hogy a GPS rendszerből származó adatot a gépjárművet vezető, illetve a járműben tartózkodó személy személyes adatának kell tekinteni. Személyes adat pedig a törvény értelmében csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy ha azt a törvény elrendeli. Az adatkezelésnek ezen kívül meg kell felelnie a célhoz kötöttség és az arányosság elvének is. Ez azt jelenti, hogy az érintett hozzájárulásával logisztikai célból meg lehet határozni a jármű helyzetét. Csak azokat a dolgozókat lehet azonban ilyen módon követni, akiknek ellenőrzése a munkakörükből következően valóban elengedhetetlen, és az ellenőrzés nem valósítható meg más, enyhébb jogkorlátozással járó módon.
Jóri András állásfoglalásában felhívta a figyelmet, hogy minden esetben szükséges a munkavállaló önkéntes és tájékoztatáson alapuló hozzájárulása, amit az adatkezelővel kötött szerződés is tartalmazhat. Munkaidő után azonban ilyen személyes adatot a munkáltató nem kezelhet. Ezért a biztos egy lehetséges megoldásként azt ajánlja, hogy a munkaeszközként és magáncélra is használható járműveket szereljék fel egy kapcsolóval, amellyel a GPS szükség esetén kikapcsolható, vagy éppen üzembe helyezhető.
Országos Sajtószolgálat

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?