kapubanner for mobile

Családbarát munkahely lett a K&H Csoport

A május 30-i III. Esélykonferencián adták át az mtd Tanácsadó Közösség által megalapított Sokszínű és Családbarát szervezet TOP 10 díjakat. Az előkelő 10-es lista tagja lett a K&H Csoport, amelynek egyik kiemelt társadalmi felelősségvállalási területe a vonzó munkahely kialakítása.

2012-ben harmadik alkalommal indította el benchmark kutatását az mtd Tanácsadó Közösség, amelyben azt vizsgálta, hol tart ma Magyarország a sokszínű, befogadó és családbarát munkahelyek kialakítása, és a konkrét esélyegyenlőségi intézkedések, jövőbeli tervek tekintetében.

A kutatás kiemelt témája ez alkalommal a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése, a mindkét nem és minden generáció számára családbarátnak mondható foglalkoztatási gyakorlatok feltérképezése volt. A kutatás alapján állt össze az a lista, amelynek első 10 helyezettje – köztük a K&H Csoport is – megkapta az elismerést.

A K&H Csoport életében fontos szerepet kap a munkatársaktól érkezett visszajelzések kezelése és feldolgozása. Átfogó elégedettségi felmérést végez munkatársai körében, amelynek eredményeit a működés számos területén, többek között motivációs programjai kidolgozásánál, továbbfejlesztésénél is figyelembe veszi. A K&H Csoport alacsony fluktuációs adatai is azt mutatják, hogy dolgozók hosszú távon elkötelezettek a vállalat felé.

Már öt éve működik a cégnél a „K&H Welcome back” program, amely a munkába visszatérő kismamák helyzetét igyekszik megkönnyíteni.
Eseményajánló