Csődben a Vértesi Erőmű - emberséges elbocsátást kér a Fidesz
Csődvédelmet hirdetett a Vértesi Erőmű, mert nem tudja kifizetni az ukrán hátterű Energy Capitalnek megítélt közel kétmilliárdos tartozását. A kormány kéri a munkavállalók lehető legemberségesebb elbocsátását - tudta meg a Népszabadság.
Hétfőn az államot tulajdonosként képviselő Magyar Villamos Művek (MVM) döntésére a Vértesi Erőmű csődvédelmet kért. A szénerőmű padlóra küldésében szerepet játszott a korábbi vevőjelölt, Kapolyi László.
A Fidesz-kabinet mind ez ideig nem tett világos állásfoglalást az ügyben: a kulisszák mögött láthatólag ütköznek a foglalkoztatás, a helyi távhőellátás szempontjai az állami takarékosságéval. A jelek szerint a kormány hallgatólagosan inkább a pénzügyi érvekre hajlik, de kéri a munkavállalók lehető legemberségesebb elbocsátását is.
Az erőmű bezárása számítások szerint 40-45 milliárd forintba kerülhet az államnak. A továbbműködtetés még többe. A megmaradt egyetlen bányát az év végével bezárhatják. Mintegy ötszáz fő a kitermelt szénből még másfél-két évig biztosíthatja az érintett települések távhőellátását, amit ezalatt kell kiváltani. Az elbocsátandók ismereteink szerint hatmillió forintra számíthatnak - elhelyezkedési lehetőségeikről nincs hír.
A csődeljárás azonnali 90 napos fizetési haladékot jelent. Három hónap alatt a vállalat az előírt határidők betartásával elkészíti a fizetőképesség helyreállítását célzó programot, egyezségi javaslatot készít elő a hitelezőknek és a munkavállalóknak, valamint tárgyalásokkal meg kívánja oldani a térség távhőellátásának kérdését is.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?