kapubanner for mobile

Csúszik az egységes életpályamodellről szóló javaslat

Hamarosan az Orbán-kormány elé kerül a köztisztviselők, a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók, illetve a hivatásos és szerződéses állományú katonák egységes életpályamodelljéről szóló javaslat –- tudta meg a Magyar Nemzet. A Belügyminisztérium és a rendvédelmi szakszervezetek között a nyugdíjszabályokról folytatott egyeztetések okoztak némi csúszást a menetrendben.

A közszolgálati életpályamodellek összehangolásáért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) július végén fogadta be az érintett tárcák által kidolgozott, egyes életutakhoz kapcsolódó ágazati személyzeti stratégiákat. A Magyar Nemzet szerint az ezekből készült egységes javaslat eredetileg már ezen a héten a kormány elé kerülhetett volna, de némi csúszást okoztak a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium és a rendvédelmi szakszervezetek közötti, az új nyugdíjszabályokról folytatott egyeztetések. Amennyiben a kormány szeptember első felében jóváhagyja a Navracsics Tibor által vezetett KIM-ben összedolgozandó tervezetet, akkor szeptember végéig sor kerülhet a szakmai és érdek-képviseleti egyeztetésekre is. Kormányzati forrásunk szerint legkésőbb november elején a parlament elé kerülhet az egységes modellről szóló törvényjavaslat.

Magyar Nemzet
Eseményajánló