Dávid Ferenc: Jogos a munkavállalói kaució
A Napi Gazdaság Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökét idézi a minimálbér változásáról és a munka törvénykönyvének tervezett módosításáról.
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése kapcsán Dávid hangsúlyozta: nem lehetnek az adórendszer változásának vesztesei a legkevesebbet keresők, akik 790 ezren - a 100 ezer forint körüli keresetűekkel együtt pedig egymillióan - vannak. Feltette ugyanakkor a kérdést: a jelenlegi gazdasági kilátások között ki magyarázza meg a vállalkozóknak, hogy a legkvalifikálatlanabb munkaerő költsége 18 százalékkal nő? A béremelés első 5 százalékát ráadásul nem is kompenzálja majd az állam - húzta alá. A bérkompenzáció kérdésének súlyát jelzi Dávid szerint, hogy még most is folynak a tárgyalások a kormánnyal.
Ami a munka törvénykönyvét illeti: Dávid állítása szerint a tárgyalások során szóba sem került a védett kor, illetve a kisgyermekes édesanyák védettségének megszüntetése. Az alapszabadság csökkentése ugyan felmerült - a főtitkár szerint a kiadható napok száma Magyarország gazdasági fejlettségéhez képest magas -, de egy ilyen intézkedés olyan rossz hangulatot eredményezett volna a munkahelyeken, hogy nem is erőltették.
Védelmébe vette ugyanakkor a kártérítési felelősség emelését és a munkavállalói kaució bevezetését. Az előbbi lényege, hogy vétlen károkozás esetén a munkavállaló a jelenlegi szabályozás szerinti, két hét átlagkereset helyett 10-12 havi átlagkeresetével felel majd, kártérítésként. (Szándékos károkozás esetén a teljes kárt meg kell téríteni.) A munkavállalói kaució vagy biztosíték lényege, hogy ezzel a törvény lehetőséget ad arra, hogy azok, akik pénzzel, értékkel, utalvánnyal dolgoznak, csak egyhavi személyi alapbérüknek megfelelő befizetés után állhassanak csak munkába.
Szó sem volt a védettség eltörléséről

Dávid szerint jogos a munkavállalói kaució
Védelmébe vette ugyanakkor a kártérítési felelősség emelését és a munkavállalói kaució bevezetését. Az előbbi lényege, hogy vétlen károkozás esetén a munkavállaló a jelenlegi szabályozás szerinti, két hét átlagkereset helyett 10-12 havi átlagkeresetével felel majd, kártérítésként. (Szándékos károkozás esetén a teljes kárt meg kell téríteni.) A munkavállalói kaució vagy biztosíték lényege, hogy ezzel a törvény lehetőséget ad arra, hogy azok, akik pénzzel, értékkel, utalvánnyal dolgoznak, csak egyhavi személyi alapbérüknek megfelelő befizetés után állhassanak csak munkába.
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?