kapubanner for mobile

Diplomamentő program: még lehet jelentkezni

Ettől a héttől lehet jelentkezni Diplomamentő program képzéseire, amelyekben már 240-360 órás tanfolyamokon oktatják a nyelveket a sikeres nyelvvizsga érdekében - mondta a Napi Gazdaságnak Pákozdi Szabolcs, a Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFKN) ügyvezető igazgatója.

Összesen 3500 fővel kalkulálnak háromszáz nyelvi kurzuson.

Az elmúlt hónapok szintfelmérői alapján előreláthatóan legalább háromezer főnek van szüksége a többletórákat adó kurzusra. A jelentkezők száma ennél jóval magasabb lehet, hiszen az OFKN-nél azoknak a részvételére is számítanak, akik újonnan regisztrálnak a programba, illetve akik eddig azért nem jelentkeztek, mert nem rendelkeztek a szükséges alapfokú nyelvismerettel.

Az eddigiekhez képest változást jelent, hogy a korábbi 120 és 180 órás képzések helyett márciustól kizárólag 240 és 360 órás tanfolyamok indulnak, egyébként kevesebb helyszínen.

A jövő héten induló képzések esetén 2016 végéig kell megszerezni az általános, B2 komplex nyelvvizsgát. A programban azok vehetnek részt, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át diplomájukat.

Az előző szezonban 7000 tanulóval kötött az OKFN támogatási szerződést, ők el is kezdték a tanulást. Ez mintegy 650 képzést jelent, országosan 72 helyszínen. Ezek közül 27 kurzus már befejeződött, a nyelvvizsgák elkezdődtek.


Napi Gazdaság
Eseményajánló