kapubanner for mobile

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a Foxconn komáromi beruházását

A Foxconn csoport tagja 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban. Ennek nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, és 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét.

"A Foxconn és a hozzá hasonló vállalati beruházásoknak köszönhetően elmondhatjuk, hogy 36 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy esztendővel ezelőtt és a foglalkoztatottak száma újra közel került a 4,6 millióhoz" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elektronikai vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.

A Foxconn csoport tagja, a Cloud Network Technology Kft. 5 milliárd forintos beruházása nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, valamint 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét. A beruházást a kormány egymilliárd forinttal támogatja. 

"A Foxconn-dolgozók több mint 90 százaléka már be van oltva, ebből fakadóan a vállalat zavarmentesen tudott üzemelni még a világjárvány legnehezebb időszakában is" - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Fotó: MTI

Eseményajánló