Egyre gazdagabbak a gazdagok
Több pénzük van a dollármilliomosoknak, mint a világválság előtt derül ki a Merrill Lynch kutatásából. Azoknak az összvagyona, akik legalább egymillió dollárral bírtak, 2010-ben 42 700 milliárd dollárt tett ki; 2007-ben, az utolsó válság előtti évben ez az érték még csupán 40 700 milliárd volt - adja hírül a Világgazdaság.
A globális trend változását mutatja, hogy a tavalyi évben haladta meg az Ázsiában és a Csendes-óceán térségében élő milliomosok száma az európaiakét. Míg 2009-ben mindkét földrészen 3 millióan mondhattak magukénak ekkora vagyont, addig tavalyra Európában 100 ezerrel, Ázsiában viszont 300 ezerrel nőtt a számuk. Különösen sokatmondó ez az adat, ha hozzászámítjuk azt is, hogy 2008-ban még csupán 2,4 millió ázsiai milliomos volt. Az is kiderül a jelentésből, hogy bár a média előszeretettel figyeli a meggazdagodókat, a legtöbben hoszszú idő alatt halmozták fel a vagyonukat: a listán szereplők 83 százaléka, vagyis közel 9 millióan, már megünnepelték a 45. születésnapjukat.
Világgazdaság
Világgazdaság
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?