Egyre többen kapnak felmentést a kétmilliós bérplafon alól
A politikusok mellett az állami cégek vezetőivel, a fővárosi közüzemi vállalatok első embereivel, legutóbb pedig a közmédiumok frissen kinevezett vezérigazgatóival kötöttek olyan szerződéseket, amelyek több mint kétmillió forintos havi jövedelmet jelenthetnek - cikkezi a Népszabadság.
Orbán Viktor az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva jelentette be, hogy kétmillió forintos bérplafont vezetnek be a közszférában. Ez az intézkedés a költségvetési szférában dolgozókra és a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozik
Kiderült azonban, a kétmilliós bérplafon nem vonatkozik az állami cégek vezetőire. A Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Baranyay László havonta kétmillió forint fizetést, és ezen felül az alapbére nyolcvan százalékának megfelelő prémiumot kaphat, cafeteriakerete évi 1,1 millió forint, és garantálják a 13. és 14. havi fizetését is.
Legutóbb a múlt héten megválasztott négy közszolgálati médium új vezérigazgatójával kötöttek olyan határozatlan időre szóló szerződést, amelynek alapján a havi bruttó 1,7 millió forintos fizetésük mellé 25 százalékos prémiumot kaphatnak, így kétmilliószázhuszonötezer forintot kereshetnek. A politikusokra sem vonatkozik a kétmilliós bérplafon.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?