Elbocsátások a TV2-nél és a közmédiánál
Takarékoskodásba kezdett a TV2, a csatornánál kilencvenhárom emberrel közölték, hogy ezentúl nem tartanak igényt a munkájukra - adja hírül a Népszabadság. Az Index pedig úgy tudja, hogy az MTVA-ban folyó második körös elbocsátási hullám ismét nagy számban érintené az 50 év felettieket és a műsorkészítésben részt vevő munkatársakat.
Az elmúlt napokban újra felröppentek azok a hírek, hogy az egyik legnagyobb jobboldali médiavállalkozás, az Infocenter.hu Zrt. (Lánchíd Rádió, Heti Válasz, Class FM tulajdonosa) tárgyal a TV2 megvételéről, ám ezt a csatornánál cáfolták, az Infocenter tulajdonosa pedig nem nyilatkozott.
Műsorkészítőket küldenek el a közmédiából
A nézettségben első csatornánál, az RTL Klubnál is leépítések voltak, kevesebb, mint harminc embert rúgtak ki. A közmédiumoknál jelenleg is zajlik a csoportos létszámleépítés második köre. A közszolgálati médiából a nyári 500 fős elbocsátás után újabb 417 embert küldenek el, akiknek nagy része ismét a műsorgyártási területről kerülhet ki. A vezető beosztásúak megint nem kerültek sorra, igaz nagy részüket lefokozták. Az 50 év felettiek viszont újra a leépítés nagy áldozatai lesznek. A tárgyalások legkorábban jövő hét közepén zárulhatnak le -– tudta meg az Index.
A csoportos létszámleépítésben érintett 417 főből nagyjából 120-130 ember erről a területről kerülne ki. Az MTV-ből, a Duna TV-ből, a Magyar Rádióból és az MTI-ből legnagyobb mértékben szerkesztőket küldenének el (37 ember), és annak ellenére megválnának 16 riportertől is, hogy a hírek szerint a tévékben már így is nehezen tudnak napi adásokat készíteni.
Népszabadság/Index

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?