Elmaradt bérkompenzációjuk miatt demonstrálnak az Auchan dolgozói
Demonstrációra készül a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az Auchan Magyarország Kft.-nél képviselettel rendelkező alapszervezete óbudai áruháza előtt a húsvét előtti szombaton - tudatta a HR Portállal a szakszervezet.
A sajtóközleményből kiderül, az Auchan munkavállalói azért döntöttek a demonstráció mellett, mert a többfordulós tárgyalások során sem sikerült megegyeznie a szakszervezetnek a vállalat vezetőségével a bérkompenzációról. A tárgyalások során a cég egyik ajánlata sem volt elfogadható a számukra, mivel azok távolról sem biztosították volna a 2011. évi nettó bérek és béren kívüli juttatások értékének megőrzését.
Mint írják, a vállalat annak ellenére sem hajlandó megadni a rendeletben szabályozott elvárt béremelést a munkavállalóknak, hogy a kormány a versenyszféra munkáltatóit is kompenzálja, azaz lehetővé teszi számukra az elvárt béremeléshez szükséges bérköltségnek a szociális hozzájárulási adóból történő levonását.
A szakszervezet képviselői a tárgyalások során egyértelműen elmondták, hogy ragaszkodnak a kormányrendeletben meghatározott elvárt béremeléshez és a béren kívüli juttatások fenntartásához a 2012. évben is.
A munkavállalók számára nem elfogadható, hogy a vállalat az elvárt béremelést a szociális (béren) kívüli juttatások egyes elemeinek a bruttó bérbe történő beépítésével oldja meg. Annak ellenére, hogy a szakszervezet tiltakozik a béren kívüli juttatásoknak a bruttó bérbe történő beépítése ellen, az Auchan vezetői már tájékoztatják elhatározásukról a munkavállalókat.
A demonstráció támogatottsága a dolgozók körében igen jelentős.
A KASZ-AUCHAN alapszervezete a szombati demonstrációra hívja azokat, akik egyetértenek a demonstráció céljával és szolidaritást vállalnak az Auchan dolgozóival - olvasható a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?