kapubanner for mobile

Értékesítési vezetőképző programot indít a Generali

Értékesítési vezetőképző programot indít a Generali idén ősszel, a képzésre a már meglévő tanácsadói mellett megfelelő értékesítési gyakorlattal rendelkező külső jelölteket is vár a társaság. Az egyéves program lényege, hogy az elméleti oktatás mellett vezetői mentorálás mellett „élesben” is kipróbálhatják magukat a jövő vezetői.

Kiemelten tehetséges és vezetői potenciállal rendelkező biztosítási tanácsadók, illetve értékesítési tapasztalattal rendelkező jelöltek számára hirdetett vezetőképző programot a Generali Biztosító. A képzés célja, hogy felkészítse a jelölteket egy ügynökség- illetve fiókvezetői pozíció betöltésére a vállalatnál, melyre akár egy év elteltével lehetőségük is nyílhat, amennyiben sikeresen teljesítik a programot, és rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal és tudással. A tréning résztvevői az értékesítési, vezetési ismeretek, mentoráláshoz és toborzáshoz szükséges vezetői eszköztár elsajátítása mellett egyéni igényeiknek megfelelő képzési elemeket is választhatnak. Az októberben induló programra szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

A karrierfejlesztési program során a jelöltek a gyakorlatban is folyamatosan tesztelhetik új ismereteiket. Ehhez a legmodernebb eszközöket és környezetet biztosítja a Generali. A vállalat a közelmúltban egy generációs nyitás elnevezésű programot hirdetett, melynek keretében korszerűsíti számítógépparkját, okostelefonokat és táblagépeket szerez be, fejleszti a tanácsadói honlapot, elektronikus aláírást vezet be, és további online megoldásokkal könnyíti a munkaszervezést. A biztosító célja, hogy a modern technika mellett a vállalati kultúrát is áthassa a generációs nyitás gondolata, amellett, hogy a vállalat már előre gondoskodik az utánpótlás-nevelésről.

"Úgy tapasztaltuk, hogy az utóbbi időben beszűkültek az előmeneteli, karrierépítési lehetőségek a munkaerőpiacon. A programmal a rátermett, szorgalmas munkatársainknak, illetve még a cégnél nem dolgozó tehetséges szakembereknek szeretnénk biztosítani, hogy kitartó munkával bizonyíthassanak, és akár rövid időn belül vezetői pozícióba kerülhessenek. Bízunk benne, hogy a szigorú követelmények mentén zajló, alapos felkészítés eredményeként új vezetőink igazodnak majd az új generáció igényeihez és ezzel ügyfeleink elégedettségét is növelik majd" - nyilatkozta Bába-Szabó Magda, a Generali Biztosító Emberi Erőforrás és Kommunikációs igazgatója.
Eseményajánló