Európai minimálbérrel a szociális feszültségek ellen
A válság miatt szűkülő piacon éleződik a verseny mind a vállalkozások, mind a munkavállalók között, amely szociális feszültségekhez vezet - mondta Kósáné Kovács Magda. Az Európai Parlament Szocialista Frakciójának alelnöke szerint európai minimálbér nélkül nehezen biztosítható a szociális béke.
Az Európai Parlament plenáris ülése kedden tárgyalt Strasbourgban a foglalkoztatásról és a szociális tennivalók kérdésköréről.
Kósáné Kovács Magda, az Európai Parlament Szocialista Frakciójának alelnöke írásbeli hozzászólásában kijelentette:
"A 2004-es csatlakozás óta minden igyekezetünk ellenére fokozatosan kialakult a versengő szegénység az EU-ban, a gazdasági válság pedig súlyosbította a helyzetet a tagállamok szintjén és a polgárok között egyaránt. Az ebből származó társadalmi konfliktusok feszegetik a meglévő európai kereteket, hiszen a polgárok jogosan várják el az Európai Unió intézményeitől, hogy azok ne csak a bankoknak segítsenek, hanem számukra is nyújtsanak szociális biztonságot."
Kósáné felhívta a figyelmet arra, hogy a válság miatt szűkülő piacon éleződik a verseny mind a vállalkozások, mind a munkavállalók között. Az EU-ban meghúzódó szociális feszültségeket legjobban az Európai Bíróság ítéletei által kiváltott eltúlzott reakciók mutatják meg a kiküldetésben dolgozó munkavállalók irányelvével kapcsolatban.
"Az alaptalan félelmek eloszlatásához elengedhetetlen a tényleges jogi helyzet feltárása, illetve, hogy a következő Bizottság értékelje a Posting irányelv tagállami átültetését"- hangsúlyozta a szocialista képviselő.
"A válság kezelésében, és a feszültségek oldásában a szociális csomagban foglaltakon kívül további jogalkotási eszközök szükségesek. Európai minimálbér nélkül nehezen biztosítható a szociális béke. A méltó munka és a méltó élet definíciója, a határokon átnyúló kollektív szerződések, mind-mind olyan kérdések, amelyekben a Bizottságnak további feladata van."
Végezetül Kósáné Kovács Magda kiemelte, hogy hosszú távon a szociális célkitűzések eléréséhez a 25 tagország által már ratifikált Lisszaboni Szerződés és az Alapjogi Charta biztosíthat szélesebb ívű európai kompetenciát a gazdasági és szociális jogok egyenjogúságának megteremtésével, ugyanakkor egyáltalán nem helyettesíti a gyors, rövid távú intézkedések sorozatát.
Országos Sajtószolgálat

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?