Évi 100 milliót buknak a képviselők
A Blikk számításai szerint a képviselői juttatások - Lázár János által elképzelt - átalakításával a budapesti képviselők nyernének, a vidékiek vesztenének.
Ha a mostani formában valósul meg a képviselői fizetések átalakítása, az akár havi 810 millió forint megtakarítást is hozhat. A képviselőknek augusztusban 164 millió forint alapdíjat és 141 millió költségtérítést, azaz összesen 305 millió forintot utaltak át - írja a bulvárlap, amely szerint 240-en vettek fel szállásköltséget, összesen 28 milliót.
A Fidesz frakcióvezetője átalakítaná a teljes fizetési szisztémát, a jelenlegit ugyanis rendkívül képmutatónak tartja. Javaslata szerint a képviselők havi bruttó illetménye 2012. szeptember 1-jétől 750 ezer forint lenne, a képviselők - a választókerületi központjuktól függően - egy üzemanyagkártyát kapnának, és megszűnne a lakhatási támogatás. A politikus akkor lenne jogosult az Országgyűlés Hivatala által biztosított lakásra, ha ő vagy a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója nem rendelkezik lakócélú ingatlannal a fővárosban.
A Blikk úgy számolt, az új rendszerben havi 265 milliós tiszteletdíjat s maximum 35 milliós benzinszámlát kellene állni. A képviselőkön havi 5 milliót takarítanánk meg, ami 8-10 millióra, vagyis évi 100 millióra emelkedhet, mert a szolgálati autó után nem járna üzemanyag. Ezzel több tucat polgármester önkormányzati kocsija után az állam nem fizetne. Tovább faraghatja a kiadásokat, hogy nem zsebbe járna a támogatás, hanem az állam bérelné a szolgálati lakásokat a képviselőknek, s csökkenne a jogosultak száma is.
Az új rendszerrel főleg a fővárosi képviselők nyernének, vesztene 45 olyan képviselő, aki államtitkár, miniszter vagy kormánymegbízott is. Nekik nem járna két fizetés, a 231 ezer forintos képviselői pénzről le kell mondaniuk. A fő vesztesek, az ország távoli részeiben lakók. Ők százezreket bukhatnak. Az egyik érintett Mile Lajos (LMP) azt mondta a Blikknek, hogy néhány jogsértő képviselő miatt nem kellene az egész Országgyűlést büntetni. Neki a lakhatási támogatása elmegy az albérletre, a költségtérítés pedig az utazásra, mivel heti kétszer megy Miskolcra. Óvatosabban reagált Pósán László (Fidesz), aki szerint semmi baj, ha az üzemanyagkártya fedezi az utazás költségeit.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?