kapubanner for mobile

Ezekre az állásokra 400 százalékos kereslet várható 2021-ben!

Bár a járvány miatt sokan elvesztették állásukat, egyes szakemberek iránt jelentősen megnőtt a kereslet.

A Computerworld.hu írt a Hays állásközvetítő cég felméréséről, melyben azt vizsgálták, mely szakmákra nyílhat a legnagyobb kereslet 2021-ben. Amellett, hogy a járvány miatt sokan elvesztették állásukat, egyes munkakörökre megnőtt a kereslet. Ilyenek például a felhőalapú szolgáltatásokhoz kapcsolódó pozíciók, melyekre 400 százalékkal emelkedett meg a kereslet a szakértők szerint. Szintén nagy kereslet várható a kiberbiztonsági szakértői állások iránt is, mivel a home office miatt a vállalatoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a biztonságra és a hackerek elleni védelemre.

A cikk szerint nagy szükség lesz az adatelemzőkre és adatkutató tudósokra is, főleg az államigazgatásban és az egészségügy területein, valamint továbbra is nagy igény mutatkozik majd a szoftverfejlesztőkre. A Hays szerint sok olyan dolgozó kerül a munkaerőpiacra, akik egyéb kötelességeik (például gyerekvállalás vagy fizikai szintű csökkent munkaképesség) miatt nem tudnak elvállalni egy hagyományos, „bejárós” állást.

fotó: pexels
Eseményajánló