Fenyegető létbizonytalanság: Most igazán sokat tehetnek dolgozóikért a munkahelyek
Már nem a munkaerőhiány, hanem főként a létbizonytalanság okoz komoly gondot a munkahelyeken. Az áremelkedések, a rezsi növekedése és a magas infláció miatt számottevően csökkent a bérek vásárlóereje, egyre több munkavállaló kerül szembe megélhetési gondokkal, különösen a fizikai dolgozók között. A cégek most vizsgáznak emberségből.
A bérek reálérték-csökkenésének következményeként munkavállalók tömege küzd létbizonytalanság miatti szorongással.
„Az emberek jólléte romlott, a szorongás egyre szélesebb, tetézve a pandémia, majd a háború miatt kialakult pszichés és mentális problémákat. Egy kutatás szerint 64 százalékkal nőtt a szorongások száma. Egyre többször kell gyásztámogatást nyújtani a cégeknek, mert öngyilkosság híre rázza meg a munkahelyeket” – számolt be tapasztalatairól a ProftiLine-on Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés szakértő, a HR-Evolution Kft. ügyvezetője.
A szakember szerint ebben a helyzetben a cégeknek erkölcsi kötelessége, ugyanakkor jól felfogott érdeke is törődni a munkavállalók jóllétével.
A tavasz hozhat némi fellélegzést, de addig fokozottan kell figyelni a munkavállalókra – tanácsolja Csikós-Nagy Katalin. Hozzátette: a cégek most vizsgáznak emberségből.
Számos eszközük lehet a munkavállalóik támogatására. Béremeléskor differenciált emelést lehet végezni és a rászorultakat jobban támogatni. Létrehozhat a munkáltató egy megpályázható támogatási keretet a nehéz helyzetbe kerülő dolgozóinak – tanácsolja a HR-Evolution szakértője.
A legjobb megoldás egy belső szociális támogatási rendszer kialakítása, ami kezdeményezően támogat, kiszűri a rászorulókat és aktívan segíti őket. Ez azért is előnyös, mert a munkavállalók gyakran nem merik jelezni, vagy szégyellik a nehéz helyzetüket.
Fotó: unsplash.com

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?