Fiatalok foglalkoztatásáért fognak össze a cégek
2020-ig újabb 230 000 fiatalnak biztosít munkatapasztalat-szerzési lehetőséget a Nestlé, a partnereivel közös Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért keretében.
A Nestlé globális kezdeményezésének részeként két éve hazánkban is elindult az „Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért” partnerprogram, amely az üzleti szektoron, kormányzaton és oktatáson átívelő összefogás, annak érdekében, hogy a fiatalok a megfelelő tudással és készségekkel felvértezve vágjanak neki a munka világának és így hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességéhez és növekedéséhez. Eddig 115 000 fiatalnak teremtettek munkalehetőséget Európában.
„A Nestlé elkötelezett a fiatalok felé, ma Magyarországon 2400 embert foglalkoztatunk, amelynek közel egyharmada fiatal. A következő 4 évben legalább újabb 150 fiatalnak szeretnénk munkát biztosítani, valamint további 180 gyakornoknak munkatapasztalat-szerzési lehetőséget. Reméljük, hogy korábbi és most csatlakozó partnereinkkel, közösen, valódi összefogással segíthetjük a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését az előttünk álló 4 évben is.” - mondta Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
„A kormány egyik legfontosabb feladata a fiatalok munkanélküliségének mihamarabbi teljes felszámolása, és a munkaerőpiacon állás nélkül lévő fiatalok számára szakképzettség vagy szakmai gyakorlat biztosítása. A kormány azt vállalta, hogy 2018. január 1-től minden 25 évesnél fiatalabb álláskereső fiatalnak segítséget nyújt az ifjúsági garanciaprogramon keresztül. Ennek sikeres teljesítéséhez szükség van az üzleti szférával való együttműködésre és az érdemi párbeszédre.” - mondta el dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár.
Az „Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért” kezdeményezéshez eddig 10 vállalat[1], és számos szakmai szervezett csatlakozott hazánkban, akik a kormányzattal és az oktatási szférával közösen rendszeres párbeszédet folytatva 9 tematizált workshopot és 6 kerekasztal beszélgetést tartottak az elmúlt két évben. A kezdeményezés tagjai összesen több mint 30 000 fiatalt értek el rendezvényeikkel, valamint 1645 fiatalnak és 613 gyakornoknak adtak munkalehetőséget.
Ma újabb 6 vállalat csatlakozott az Összefogáshoz: a Barta Consulting, a Colibri HR Solutions, az Eisberg, a Fusion Zrt., a HVG HR Center és a Metro Kereskedelmi Kft.
(1) Korábban csatlakozott cégek: Adecco Magyarország, Aon Hewitt Magyarország, Dunapack Kft., DS Smith, Flow Csoport, Fürge Diák Iskolaszövetkezet, Nielsen Magyarország, OSG Form, Randstad Magyarország, Réczicza Dentons Ügyvédi Iroda

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?