Folyamatosak az elbocsátások a közmédiában
Bár csoportos létszámleépítést eddig nem jelentett be a a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Népszabadság úgy tudja, folyamatosak az elbocsátások a közmédiában.
A szakszervezetek tájékoztatást várnak Szabó László Zsolt vezérigazgatótól a leépítés nagyságrendjéről.
A Népszabadság írása szerint az elbocsátásokat főként azzal indokolják, hogy hatályba lépett a kétezer főt foglalkoztató médiaszolgáltatási alap új szervezeti és működési szabályzata, ami miatt jelentős szervezeti és szerkezeti átalakítást hajtanak végre. Több vezetői szintet megszüntettek, igazgatóságokba és irodákba rendezték a vállalat műsorkészítési, műszaki, gazdasági, kereskedelmi és adminisztrációs egységeit - írja a lap.
Egy szóbeszéd szerint az MTVA vezetése 1600 főre akarja csökkenteni a mostani kétezres létszámot.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?