Folytatódik a hajléktalanok közfoglalkoztatási programja
A jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.
Fülöp Attila a hajléktalanellátás egyik fontos céljaként jelölte meg, hogy a rászorulókat munkával visszasegítsék az aktív életbe. A Belügyminisztérium ezért indította el öt évvel ezelőtt a hajléktalanok számára kialakított közfoglalkoztatási programot - mondta.
A 2020-as évben a kormány tervezi a program folytatását - tette hozzá.
Pirisi Károly, a Budapest Esély Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő társaság elsősorban hajléktalan embereknek nyújt személyes, folyamatos gondoskodást és szervezi a közfoglalkoztatásukat. Az utóbbi három évben körülbelül 2000 hajléktalan emberből 1200-nak tudtak munkát szervezni, és 20-22 százalékuk az elsődleges munkaerőpiacon talált munkát - közölte hozzátéve, hogy ez nagyjából kétszerese az országos átlagnak.
Pirisi Károly megjegyezte azt is, hogy az érintett hajléktalan embereknek körülbelül a fele visszakerül az ellátásba.
MTI

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?