kapubanner for mobile

Franciaországban 2 ezer euró lesz egy kezdő pedagógus fizetése

Emmanuel Macron francia elnök augusztus 25-én ígéretet tett a pedagógusbérek emelésének folytatására annak érdekében, hogy egy pályakezdő tanár kezdő havi fizetése ne lehessen kevesebb nettó kétezer eurónál, azaz átszámítva több mint 800 ezer forintnál.

A francia rektori konferencia párizsi Sorbonne egyetemen tartott tanévnyitóján elmondott beszédében Emmanuel Macron államfő jelezte, hogy folytatódik a pedagógusok bérének két évvel ezelőtt megkezdett emelése azért, hogy "egyetlen tanár se kezdhesse a karrierjét havi nettó kétezer eurónál kevesebbért".

"Ez mintegy 10 százalékos fizetésemelést tesz lehetővé a jelenlegi helyzethez képest" - mondta Emmanuel Macron. Az elnök azt javasolta a tanároknak, hogy önkéntes alapon vállaljanak külön feladatokat plusz bérezésért, például egyéni foglalkozásokat a tanulókkal. 

A most kezdődő tanévben mintegy négyezer tanári állás betöltetlen maradt az oktatási tárca által közzétett adatok szerint. A középiskolákban leginkább francia-, német-, fizika-, kémia- és matematikatanárokból van hiány. 
 A tanárhiány miatt - amelynek oka elemzők szerint elsősorban az alacsony bérezés - akár órák is elmaradhatnak egy-egy franciaországi intézményben. A francia parlament júniusban közzétett jelentése szerint azonban a jelenség nemcsak Franciaországra jellemző: valamennyi európai uniós államban egyre nagyobb nehézséget okoz betölteni a tanári állásokat, ami a pedagóguspálya vonzerejének európai válságára utal.

Magyarországon a nyugdíjas pedagógusok visszahívásával enyhítenék idén a tanárhiányt, becsléesk szerint ugyanis több mint 10 ezer szakember hiányzik az oktatási rendszerből.

 

Eseményajánló