Frissen végzett orvosok ügyelnek a kórházakban
Egyedül ügyelt egy frissen végzett, kezdő orvos a fővárosi Szent János Kórház idegsebészeti osztályán újévkor, miközben e részlegen fogadták a régió összes betegét. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint mindennapos jelenségről van szó - írja a Népszabadság.
A Magyar Nemzet értesülésére reagálva a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy olyan komoly szakemberhiány van az országban, hogy ha a rezidensek nem látnák el ezt a feladatot, akkor több száz kórházi osztály maradhat ellátóképesség nélkül.
Havas Szófia, az intézmény megbízott orvos igazgatója úgy nyilatkozott: súlyos mulasztás történhetett az osztályon, vizsgálatot kért az ügyben a főigazgatótól.
A törvény szerint a rezidensek csak szakorvosi felügyelet mellett dolgozhatnak, de Simon Tamás ügyvéd szerint jogértelmezés kérdése, hogy a "felügyelet mellett" kifejezés alapján a szakorvosnak a helyszínen kell-e lennie vagy sem. Kórházvezetők beszámolói szerint sokszor előfordul itthon, hogy ügyeleti időben nincs szakorvos az osztályok többségén.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?