Gond van a kétciklusú képzéssel: nehezen helyezkednek el a tanárok
A jelenleginél egységesebb felsőoktatási szerkezetet és szorosabb együttműködést hozna létre Európában Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - írja a Magyar Hírlap.
Az oktatásért felelős államtitkár a nemzetközi Bologna-csoport tegnapi ülése előtt tartott gödöllői sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a munkaerőpiac igényeit figyelembe véve egyes szakok esetében a kétciklusú képzés helyett visszatérhetnének az osztatlan képzéshez, amennyiben az előnyösebbnek bizonyul.
"A Magyarországon 2006-ban bevezetett kétciklusú képzés kapcsán elég sok gond merült fel, elsősorban a tanárképzésben. Az alapképzés után sokaknak nehézséget okoz az elhelyezkedés" - mondta, majd rámutatott, jelenleg az a feladat, hogy új lendületet adjanak a bolognai folyamatnak.
Keszei Ernő, a Nemzeti Bologna Bizottság elnöke a tájékoztatón azt mondta, annak idején túl gyorsan vezették be a rendszert, és túlméretezték a hallgatók terhelését. Szerinte a folyamat résztvevőinek az a legfőbb feladatuk, hogy új munkacsoportokat állítsanak fel, amelyek segítenek elérni a rendszer céljait, vagyis a mobilitás és a rugalmasság erősítését, a változatosság növelését.
Magyar Hírlap

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?